Csapattag bemutatása

Darics Viktória

walkenergie

Csoportos óra oktató

A mozgás különböző formái egész életem során jelen voltak. Több éven keresztül foglalkoztam atlétikával és tánccal, mint például néptánc, jazz balett, társastánc és ezek közül a leginkább szívemhez nőtt tánc, az Akrobatikus Rock and Roll. Az Akrobatikus Rock and Roll-al még általános iskolás koromban ismerkedtem meg és szakdolgozatom témájául is szolgált.

Végzettségek:

  • Nyugat-magyarországi Egyetem, Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar, Sporttudományi Intézet, Rekreációszervezés- és egészségfejlesztés
  • WALKenergie instructor képzés
  • Kinesio Tape képzés

A sportos és tudatos életmód fontos része az életemnek, ezért is lettem edző, hogy a szenvedélyem legyen a munkám. A csoportos edzések során próbálom tovább adni a mozgás iránti szeretetet, hogy az óráimon résztvevő vendégeim megtapasztalják a sport nyújtotta örömöket, mely a jobb közérzet vagy a közösen elért célok teljesítése is lehet. A csoportos órák alkalmával több emberrel foglalkozom, folyamatosan figyelemmel kísérve a helyes végrehajtást és a prevenciót. A csoportot motiválva, kemény, változatos gyakorlatokra és szuper zenékre számíthatsz. Edzés során a teljes testet átmozgatjuk.

Neked ajánlott a WALKenergie:

  • ha szeretsz csoportosan edzeni, jó hangulatban,

  • ha szereted a jó zenéket, szeretsz bulizni,

  • ha szeretnél kikapcsolódni, levezetni a felhalmozódott feszültséget,

  • ha szeretnéd a testsúlyodat csökkenteni,

  • ha szeretnél az állóképességeden javítani,

  • ha szeretnél tónusosabb, formásabb izmokat!

A vendégek már az első órán megismerkednek a helyes lépéstechnikával és a helyes testtartással. Az óra 45-50 perces „menetelés” edzői irányítással, különböző tempójú zenéket követve, váltakozó intenzitással, az intenzitásnak megfelelő gyakorlatokkal és lépéskombinációkkal. Természetesen az edzés végén a hasizom erősítése és a nyújtás sem marad el. :) (Bővebb információ: EDZÉSFORMÁK / WALKenergie fül)

Legyél tagja a ZSÍR- ÉS FARIZOMgyilkos csapatunknak!

GYERE EL , PRÓBÁLD KI , és biztosra veszem hogy WALKenergie függő leszel!!!

Elérhetőség: [email protected]